Kárász
A kárász Angliától és Észak-Franciaországtól keletre élő, Európában általánosan elterjedt halfaj. Elterjedésének keleti határa Szibériában a Léna folyó vízrendszere. A célzott telepítéseknek köszönhetően megtalálhatjuk Spanyolország keleti részén, ám az Appennini- félszigeten, az Adriai tenger keleti partvidékén hiába keressük, és hiányzik a Pelopónniszoszról. Az Egyesült Államokba a ponttyal együtt betelepítették, ám nem tudott elterjedni, ezzel elkerülte az ottani pontyok sanyarú számkivetettségét.
Sima tok
A sima tok elterjedési területe a Duna medencéje (a Duna mohácsi szakaszától lefelé), ritkán előkerül a Tiszából és a Drávából is. Védett!
Forrás>>>
Paduc
Európa és Anatólia folyóvizeiben honos. Észak-Franciaországtól, a Rhóne, Rajna és Duna vízgyűjtő területétől a Kaszpi-tengerig. A magyarországi folyókban gyakori.
Dévérkeszeg
Európában a gyorsabb folyású patakok és hegyi folyók kivételével szinte minden álló- és folyóvízben megtalálható, valamint Ázsiában, a Fekete-tengerben, a Kaszpi-tengerben és az Aral-tóban is előfordul.
Testhossza 40-50 centiméter, de a 75 centimétert is elérheti. Átlagos testsúlya 1 kilogramm. Teste lapos és igen magas. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, hasa fehér.
Forrás>>>
Vörösszárnyú keszeg
Európa és Kis-Ázsia vizeiben őshonos. Minden nagyobb folyó- és állóvízben előfordul, patakokban ritkább. Főleg vízinövényekkel (hínárral) benőtt, iszapos fenekű, csendes vizeket kedveli.
Bagoly keszeg
A legnagyobb testhossz 30 cm lehet, amihez 60-70 dkg tömeg párosul. A bagolykeszeg a lapos keszeg legközelebbi rokona. Alakra megegyezik vele, megkülönbözteti azonban tömpe, szájra boruló orra, alsó állású szája. A hátéle a fejtől a hátúszóig, a has a hasúszó mögött a végbélnyílásig pikkelytelen. A faroknyél rövid és alacsony, a farokúszó mélyen bemetszett, alsó lebenye hosszabb a felsőnél. Háta szürkésbarna, sötétszürke, oldala erősen ezüstös csillogású, a hasa fehér. Úszói szürkék, enyhén sárgás árnyalatúak. Páratlan úszói fekete szegéllyel díszítettek.
Forrás>>>
Bodorka
Minden vizünkben él, a Velencei-tóban tömegesen. Szereti a csendesen folyó és állóvízű helyeket, nyáron főként a hínáros részeket keresi. Egész Európára jellemző faj, a déli félszigeteket kivéve.
Forrás>>>
Angolna
Kígyószerű alakja, megnyúlt feje a kifejlett példányokra egyértelműen jellemző. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Az angolnát jó húsminősége jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos halfajunk jelentős táplálékkonkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük ki is pusztult (például Balaton 1991-92). Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg.
Forrás>>>
Dunai galóca
A dunai galóca korábban csak a Duna felső és középső szakaszának vízgyűjtő területén, különösen magában a Dunában és a jobb oldali mellékfolyóiban élt, napjainkban a Rajnába és a Rhone vizébe is betelepítették. Magyarországon a Duna és a Tisza felső szakaszán, a Dráva-Mura vízrendszerében fordul elő. Nagy állományai itt nincsenek.
Forrás>>>
Vágó durbincs
Vizeinkben őshonos euro-szibériai faj, amely Angliától a Kolima folyó vízrendszeréig elterjedt. Hazai folyóinkban is jelen van.
Forrás>>>
Selymes durbincs
Őshonos és bennszülött halunk, elterjedése lényegében ma is a Dunára és mellékfolyóinak vízrendszerére korlátozódik, de a Tisza és mellékfolyóiban is megtalálható.
Forrás>>>
Tovább>>>
<<<Vissza a Főoldalra
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
