A Tisza történelme

A Tisza a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik. A 157 ezer km² kiterjedésű tiszai vízgyűjtőt északnyugattól délkeletig húzódó karéjban a Kárpátok magasan kiemelkedő gerince koszorúzza, míg nyugat és délnyugat felől a vízválasztó egészen alacsony. A területet középen az Erdélyi-szigethegység osztja meg, amelytől keletre az Erdélyi-medence, nyugatra az Alföld terül el. Ennek mélyvonulatában fut végig nagyjából észak-déli irányt követve a Tisza középső és alsó szakasza.

A folyó a vízgyűjtő észak-keleti részén, a Máramarosi-havasokban ered. Két ága a Szvidovec tövében 1680 m magasságban eredő Fekete-Tisza és az 1600 m magasságban eredő Fehér-Tisza valósággal körülöleli a Hoverla 2058 m magas csúcsát. Az egyesült Tisza megtartja a Fekete-Tisza nagyjából észak-déli irányát egészen a bal oldali Visó (Vişeu) beömléséig, amely az első számottevő méretű mellékfolyója. Innen a Tisza nyugat felé fordul és 26 km-es út után az ugyancsak a Radnai havasokban eredő Izát veszi fel. A Tisza követi az Iza dél-kelet - észak-nyugati irányú pályáját megszabó törésvonalat a Lápos (M. Ţibleşului) és a Gutin (M. Gutîiului) hegylánc kifutóját alkotó Avas-hegység (M. Oaşului) lábánál. Az Avas és a jobb parti Nagyszőlősi-hegység (Vinogradov) között, a huszti kapuban a folyó völgye hirtelen kiszélesedik, ám mielőtt kiérne az Alföld peremére felveszi a jobb part irányából futó Taracot (Tereszva), Talabort (Tereblja) és a Nagyágat (Rika). Királyháza és a Szamos torkolat között a folyó kelet-nyugati irányt követ. Ezen a szakaszon két nagyobb mellékfolyót fogad be; jobbról a Borsát (Borzsava) és balról, immár magyar területen a Túrt. A Szamos beömléséig a vízgyűjtő terület 13173 km²-re növekszik. Az idáig megtett 258 km-es úton a tengerszint feletti magasság 103 m-re csökken, vagyis a folyó esése a felső szakaszon 1577 m. A hidrológiai szempontok alapján felső, középső és alsó szakaszra tagolható folyó felső szakasza a Szamos torkolatig tart. A középső és alsó szakasz határát a Maros beömlésé adja.

A Tisza második legnagyobb mellékfolyója a Szamos (Someş). 415km-es teljes hosszából csak 50km esik a jelenlegi magyar határon belülre. A folyó az Erdélyi-medence északi részének vizeit fogja össze. Két fő ága közül az egyik a Radnai-havasokat délről kísérő Nagy-Szamos (Someşul-Mare), a másik az Erdélyi-szigethegységben, a Bihar-hegység (M. Bihorului) keleti lejtőjén eredő Meleg-Szamos (Someşul-Cald) és a Gyalui-havasokban (M. Gilăului) fakadó Hideg-Szamos (Someşul-Rece) egyesüléséből keletkező Kis-Szamos (Someşul-Mic). A Nagy-Szamos forrása 1558m magasan fekszik, míg a Meleg-Szamos 1358 m-ről, a Hideg-Szamos 1683 m-ről indul útjára. A Nagy-Szamos hossza az egyesülésig 119,6 km, vízgyűjtőjének kiterjedése 5034 km². Főbb mellékvize a Sajó (Şieu), valamint a Sajóba torkolló Beszterce (Bistriţa) A Kis-Szamos 3804km²-nyi terület vizeit gyűjti össze. Melékvize a Nagy-szamossal való egyesülés közelében beömlő Füzes (Fizeş). Az egyesült Szamosnak két nagyobb mellékfolyója van. Egyik az Almás (Almaş), a másik a Lápos (Lăpuş), amely a Lápos és Gutin hegységben ered. A Szamos teljes vízgyűjtő területe összesen 15882km², amely így nagyobb, mint a befogadó Tiszáé. Szembetűnő emiatt, hogy a Szamos vízhozama a sokévi átlag szerint 134 m³/s, míg beömlése helyén a Tisza 203 m³/s mennyiségű vizet szállít. Ennek magyarázata, hogy a Szamos vízgyűjtője a magas hegyekkel való zártsága miatt csapadékban jóval szegényebb, mint a Tisza forrásvidéke. A mederesés a hegyvidéki szakaszon 16 m/km, a síkvidéki rész román szakaszán átlagosan 0,64 m/km, míg a magyar szakaszon átlagosan mintegy 0,22 m/km körül alakul.

A hajdan az Ecsedi lápot tápláló Kraszna a múlt század 90-es éveiig a Szamosba torkollott. Alsó szakaszát ekkor helyezték át oly módon, hogy napjainkban a Szamos torkolat alatt mintegy 3,5 km-nyire közvetlenül a Tiszába ömlik. A Kraszna torkolattól a Tisza észak felé fordul, megkerülve az alig 170 m magas nyírségi homokhátat és Záhonynál éri el legészakibb pontját. Itt éles kanyarulattal nyugat-délnyugatnak veszi útját, balról felveszi a nyírvizeket összegyűjtő Lónyai-főcsatornát, majd a tokaji Kopasz-hegy tövében, a torkolattól 544 km-re, legjelentősebb jobboldali mellékfolyóját, a Bodrogot.

A Tiszát, illetve annak vízgyűjtőjét bemutatva meg kell említeni az alföldi vízhálózat legjelentősebb mesterséges vízfolyását, a Keleti-főcsatornát, mely Tiszalöknél ágazik ki a Tiszából.

A Bodrog beömlésétől dél-nyugat felé irányul a Tisza folyása. A Taktaközi süllyedéket követi, és annak déli szélén ugyancsak jobbról felveszi a Hernáddal bővült Sajót. A Bükk-hegység vizei egy régi Tisza-meder, a Kis-Tisza közvetítésével jutnak a Tiszába.

A Kisköre és Tiszavalk közötti (441,0-403,2 folyamkilométer) folyószakasz felduzzasztásával a Tisza hullámterében létesült a Tisza-tó, amely 127 km²-nyi kiterjedésével a Kárpát-medence második legnagyobb kiterjedésű állóvize lett. A duzzasztást a Kiskörei vízlépcső 1973-as üzembe helyezése tette lehetővé. A beruházás célja a Tisza-völgy középső részének komplex gazdaságföldrajzi átalakítása, a természeti és társadalmi viszonyok fejlesztése volt.

A Tisza következő mellékfolyója, ugyancsak a jobb part felől a Zagyva, a Mátra és a Cserhát vizeinek fő levezetője. A Zagyva torkolat után a folyó délre fordul, és ezt a Dunával párhuzamos irányt megtartja egészen a torkolatig. Nyugat felől a Duna-Tisza közötti homokhát kíséri, ahonnan számottevő vizet nem kap. Igen jelentős azonban a következő baloldali mellékfolyó a Hármas-Körös, amelynek vízgyűjtője a második legnagyobb (27537 km²) a mellékfolyók közül. Hálózatát öt, legyező szerűen összefutó öt vízfolyás alkotja: a Fehér-, a Fekete- és a Sebes-Körös, valamint a Berettyó és a Hortobágy-Berettyó, amelyek közül az első négyet az Erdélyi-szigethegység vizei táplálják, míg az utolsó a Tiszántúl síkságának vizeit vezeti le. A Tiszába ömlő legjelentősebb vízfolyás az ország területén utolsóként betorkolló Maros, amely az Erdélyi-medence déli részének vizeit gyűjti össze 30332 km2-nyi területről. A Maros alatti szakaszon a vízválasztó nyugati szegélye Bajánál megközelíti a Dunát. Ezen a szakaszon már csak két folyót vesz fel a Tisza, amelyek a mai Románia területén erednek, azonban mindkettő Jugoszlávia területén éri el a Tiszát. Ezek a síksági jellegű Aranka és a Duna-torkolattól 9,6 km-re becsatlakozó Béga. A Tisza végül Titelnél a mai Jugoszlávia területen éri el befogadóját, a Dunát.

A Tiszát kísérő állóvizek

A Tisza-völgy természetföldrajzi jellemzőit felvázolva, mindenképp említést kell tenni a folyót végig kísérő állóvizekről. Ezek részben a tektonikai süllyedékekben létrejött laposok, elhagyott medrek időszakos, vagy állandó vizei, illetve a természetes úton lefűződött, vagy mesterségesen levágott kanyarulatokból létrejött hullámtéri, vagy mentett oldali morotvák. Ide sorolandók szintén az ártér mélyedéseiben létrehozott halastavak, és különféle célú víztározók is. A hegyvidéki szakaszon is jónéhány völgyzárógátas halastó, valamint árvízvédelmi, ipari- és ivóvízellátás célját szolgáló tározó létesült. A természetes eredetű állóvizek száma és nagysága a vízgyűjtő területén nem jelentős.

A Tisza-menti lefűzött holtmedrek száma Magyarországon 149, összfelületük majd 3000ha. E vizes élőhelyek jelentős szerepet töltenek be a szárazzá vált Tisza-völgy vízi, vagy vízhez kötődő élővilágának fenntartásában, mint az élővilág menedékhelyei. Értékes vegetációjuk és faunációjuk természetvédelmi szempontból különösen jelentőssé teszi őket. Közülük a legértékesebbek, az úgynevezett "szentély" jellegű holtmedrek természetvédelmi oltalom alatt állnak. Ilyen a Felső-Tiszán a Helmecszegi-Holt-Tisza (Tarpa), vagy a Boroszlókerti-Holt-Tisza (Gulács), a Herepi-Holt-Tisza (Tiszacsege), vagy a Mártélyi-Holt-Tisza (Hódmezővásárhely). Hasznosításuk többnyire rekreációs, vagy horgászati célú, - Nagy-morotva, (Rakamaz), Vargaszegi-Holt-Tisza (Tarpa), Marótzugi-Holt-Tisza (Gávavencsellő), Tunyogmatolcsi-Holt Szamos (Tunyogmatolcs) - illetve mezőgazdasági-ipari vízellátást biztosító funkciót is elláthatnak pl. Alcsiszigeti-Holt-Tisza (Szolnok).

A halastavak közül legjelentősebbek a hortobágyi halastavak, amelyek összes felülete megközelíti a 6000 ha-t, valamint a Szeged környéki - amelynek legnevezetesebb tagja a Fehér-tó - és a biharugrai halastavak szintén több ezer hektáros kiterjedéssel. A víztározók közül a Tisza teljes hosszán kiemelkedik méretével a fentebb már jellemzett Tisza-tó, melynek kiterjedése 127 km², de meg kell említeni a Felső-Tiszán a Szabolcsveresmarti-tározót, a közép-tiszai szakaszon a Hortobágyon a Tisza egykori medreiből kialakított - mára természetvédelmi célokat is szolgáló árvízvédelmi tározókat (Kunkápolnási, Füredkócsi), vagy a Keleti-főcsatorna mentén kialakított öntözési célú két tározót. A folyó Magyarországtól elcsatolt síksági területein, a Délvidéken, Felvidéken, a Mezőségben de az Erdélyi-medence területén is nagy számban találhatók morotvák és különböző célokat szolgáló tározók. Ezek közül legjelentősebbek a mezőségi Záhi-tó (Lacul Zau) és a Cegei-tó (Ţaga Mare) a Füzes-patakon, a felvidéki ungszennai (Senné) tavak, valamint a Szabadka (Subotica) közelében lévő Palicsi-tó és a melencei (Melenci) Ruszanda-tó. Szintén jelentős kiterjedésű halastó-rendszerek létesültek Romániában és Szlovákiában. 

A hegyvidéki szakaszon a szlovák részen több völgyzárógátas tó, valamint 35 kisebb természetes állóvíz található. Legjelentősebb közülük a Laborc árvízcsúcsainak visszatartására épült Vihorlát-tározó (Zemplínska �irava) 3000 ha kiterjedéssel és az Ondava nagydomásai tározója (Vel ka Doma�a) 1400 ha-ral. A romániai területeken a Mezőség már említett tavain kívül a Radnai-, a Szeben-, és a Szörényi-havasok glaciális teknőiben keletkezett tengerszemek, valamint a dél-erdélyi só-medence tavai érdemelnek említést. Ezek jelentős része nem éri el az 1 ha-os kiterjedést sem.

Következő>>>                                                                                                                                

<<<Vissza a Főoldalra